Ta-daam, meghoztam életem első NEM Harry Potteres bejegyzését, de azért, hogy mégse mozduljak ki annyira a komfortzónámból, maradtam a fantasy berkein belül. On Sai decemberben megjelent kötete igen komoly erőpróba elé állított, ugyanis a vizsgaidőszak végéig eszembe sem juthatott volna az olvasás, így egy hónapig csak pislogtam a polcon csücsülő könyvre, ő meg bánatosan visszapislogott rám, említettem már, hogy akkoriban nem aludtam túl sokat? De végül engem is elért az a csoda, hogy átmentem biológiából és onnantól kezdve végre elmerülhettem a betűk világában.
Amon Dollond agykutatót szólítja a kötelesség, vagyis egy szuper titkos katonai érdekeltségű kutatás, így Kanadából Budapestre költözik, ahová magával cipeli egyetlen leányát, Mia Annet is. Mia egyszerű gimis, kicsit hisztis, kicsit nagyszájú, szóval egy kicsit kamasz, aki minden éjszaka egy másik világban kódorog álmában. Mindez kezdetben persze jó buli. Hisz ott a mágia, ott van Kósza, az a helyes lovag, annyi macskát varázsol elő amennyit csak akar, elfelejtheti a magányt és a mellőzöttséget és noha az élet koránt sem veszélytelen a morcos mágusoknak, merev lovagoknak és a gyilkos dólényeknek köszönhetően, még sincs mitől félnie, hisz mégis kit érhetne bántódás a saját álmában? Csakhogy mi történik akkor, ha a túl élénk álom mégsem álom, hanem egy veszélyes másik világ, ahol mindenki a különös varázslólány, Mia életére pályázik? A dolgok pedig még kritikusabbá válnak, amikor a saját világa is ellene fordul.
On Sai-tól korábban csak a Calderont olvastam, ami a maga módján egy zseniális és iszonyatosan (ezt értsd szó szerint) szórakoztató. Csak hát én nem szeretem a a sci-fit, meg egy kicsit gyereklelkűnek tartom magam, a Calderon pedig nem gyerekeknek való. Viszont mint mondtam zseniális, ezért tűkön ülve vártam ennek a könyvnek a megjelenését, olyannyira, hogy a könyv felénél jöttem rá a molyon böngészve, hogy úgy rendeltem meg, hogy még a fülszövegét sem olvastam el. On Sai stílusa és a blogja, amit viszont rendszeresen olvasok meggyőztek, így tudtam, hogy nekem kell ez a könyv, meg hát egyébként is egy animefan és egyszeri cosplayes mondhatna nemet egy olyan könyvre, amiben ott a MondoCon...a MONDOCON, ráadásul egy ilyen ajánlás után! Szóval előre elhatároztam, hogy én ezt szeretni fogom és így is lett! Hisz ott van benne minden, aminek lennie kell. Varázslók és varázslónők, hősies lovagok, civakodó szerelmesek, rejtélyek, egy logikusan felépített világkép és persze a rejtőzködő gonosz...na meg a tudomány!
Amikor azt kérdezik miért szeretem animéket sosem tudok igazán jó választ adni, de amikor a kedvencemre, a Fullmetal alchemistre gondolok (ami ha csak egy mondattöredék erejéig is, de bekerült a könyvbe, ezzel minimum fülig érő vigyort varázsolva a képemre!) a sok-sok indok közül az egyik az, hogy az animék olyan módon rugaszkodnak el valóságtól, amilyet más művekben ritkán tapasztalok, na de ez a könyv! Csak a szám tátottam, hogy hogy jutnak ekkora és ilyen zseniális sületlenségek az író eszébe, hogy tud így kilépni a valóságból és hogy tud még így is ennyire logikus maradni? Ráadásul, a képek is úgy pörögtek a fejemben, mintha csak egy animét láttam volna magam előtt. Egyébként fenomenális élmény olyan könyvet olvasni, ahol az egyéb médiumok, mint a filmek nem turkálnak bele a képzeletemben, az utolsó képig mindent az én agyam tett össze egyedül, pont úgy ahogy én elképzeltem és nem úgy ahogy a rendező, nem voltak fanartok, sem sugalmazó borítók csak én és az agyam. Persze ez az én bajom, minek olvasok annyi megfilmesített könyvet?
Aztán még ott volt az az apróság is, hogy pont a kritikus biológia vizsga (meg egy pszichós vizsgaidőszak) után olvastam. Talán nem kellett volna, vagy talán így volt a dolog tökéletes. Az a helyzet, hogy a biosz vizsga után ahelyett, hogy megundorodtam volna a biológiától, még inkább beleszerettem, emiatt pedig faltam Dollond professzor összes fejezetét, így az agykutatós részek nálam kivételesen rávertek a romantikára nem is akárhogyan! Amon higgadtsága, zsenialitása, tudásszomja, és azok a csodálatos szakkifejezések, amikkel hihetetlen módon még tudtam is mit kezdeni ("Vágják át a kérges testet" - Hogy mi, élet corpus callosum nélkül??) egyszerre lelkesítettek és elvarázsoltak! Lehet az én fejem is bogaras egy kicsit, vagy ki tudja lehet annyit öregedtem az elmúlt évhez képest, amikor még gyereknek tituláltam magam egy Calderonhoz viszonyítva, hogy inkább a "felnőtt" részek kötöttek le és akkor már kapásból folytathatom az olvasást egy Scarrel...de ha őszinte akarok lenni főképp magamhoz, akkor inkább a bogarasság, a tudásszomj, meg a bioszos érdeklődés alapozta meg a vonzalmamat Amon stílusa és okfejtései iránt. (Attól a Scar még jöhet!) Persze túl empatikus és jólelkű vagyok én ahhoz, hogy a tudomány miatt, mindent elnézzek a professzornak, de lássuk be nem lehet könnyű az élet, ha fogalmunk sincs arról, milyen dolog érezni. Amon éppen ezért kerül nehéz helyzetbe, amikor a lánya és a logika között kell választania, hiszen egészen más logika szerint, vagy helyesebb lenne úgy fogalmaznom csupán a logika szerint hozza meg a döntéseit, nem úgy mint ahogyan azt az egyszeri érzelem vezérelt ember teszi.
Most pedig jöjjön a lényeg, mert feltételezem valójában ez lenne a lényeg. Mia Anne és Kósza. Mia tizenhat éves és mint mondtam kamasz, én meg hát mégis öreg vagyok egy kamaszhoz képest (csak a lelkem gyerek) ezért az ő stílusa nagyon nem tetszett, Kószáé viszont annál inkább. Ez a fiú lett számomra a fantasy világ Mr Darcy-ja. Szókimondó, hősies, szemérmes és tisztelettudó...meg néha egy kicsit pimasz, de e nélkül nem is lenne Kósza. A lovagok világa majdnem annyira tetszett, mint az agykutatás. Egy igazi összetartó és nagyon szerethető társaság, akkor is ha, mint mindenütt, itt is akadnak kivételek. Bárcsak ott átélhettem volna velük azt a meleg és családias hangulatot, amit a szerző a lovagok együttléte során festett le. Persze, mint minden családban itt is akadtak testvéries civódások a tagok között, de nem hiszem, hogy lett volna olyan olvasó, aki ne élvezettel olvasta volna Kósza és hű barátja Táncos csatározásait.
Összességében azt kell mondjam, ez valami fantasztikus könyv volt, minden újabb sorát szomjaztam és végre azt éreztem, hogy na ezt...hát ezt le sem tudom tenni. Nem vagyok ugyan egy On Sai veterán, de még így is éreztem a hamisíthatatlan On Sai stílust a sorok között, el is gondolkoztam párszor, hogy ha ez a visszafogott formája az írónőnek, akkor milyen az igazi, de ez csak egy költői kérdés, azért csak olvastam én a Calderont. Az egyetlen problémám a könyvvel a terjedelme volt, nekem egy kicsit gyors volt a lezárás, főleg az a bizonyos utolsó nagy csata. Elolvasgattam volna én ezt részletesebben is, de sebaj így is kaptam egy izgalmas, fordulatos fantasyregényt, tele varázslattal, érzelmekkel (néha még ott is, ahol nem is számítottam rá) és szerethető karakterekkel, de tényleg, még a morcos mágusok sem feltétlenül olyan morcosak, mint amennyire mutatják magukat. Ami pedig számomra a legszívmelengetőbb dolog volt az persze az, hogy egy olyan szubkultúrát épített bele a szerző a történetbe, aminek én is hajdanán sokkal aktívabb tagja voltam. Jó volt olvasni a megemlített animéket, a MondoCon pedig külön csemege volt a számomra. Őszintén szólva remélem, hogy a valóságban is ilyen hősies és persze őrült módon vennénk ki a részünket a világ megmentéséből.
Amikor azt kérdezik miért szeretem animéket sosem tudok igazán jó választ adni, de amikor a kedvencemre, a Fullmetal alchemistre gondolok (ami ha csak egy mondattöredék erejéig is, de bekerült a könyvbe, ezzel minimum fülig érő vigyort varázsolva a képemre!) a sok-sok indok közül az egyik az, hogy az animék olyan módon rugaszkodnak el valóságtól, amilyet más művekben ritkán tapasztalok, na de ez a könyv! Csak a szám tátottam, hogy hogy jutnak ekkora és ilyen zseniális sületlenségek az író eszébe, hogy tud így kilépni a valóságból és hogy tud még így is ennyire logikus maradni? Ráadásul, a képek is úgy pörögtek a fejemben, mintha csak egy animét láttam volna magam előtt. Egyébként fenomenális élmény olyan könyvet olvasni, ahol az egyéb médiumok, mint a filmek nem turkálnak bele a képzeletemben, az utolsó képig mindent az én agyam tett össze egyedül, pont úgy ahogy én elképzeltem és nem úgy ahogy a rendező, nem voltak fanartok, sem sugalmazó borítók csak én és az agyam. Persze ez az én bajom, minek olvasok annyi megfilmesített könyvet?
Aztán még ott volt az az apróság is, hogy pont a kritikus biológia vizsga (meg egy pszichós vizsgaidőszak) után olvastam. Talán nem kellett volna, vagy talán így volt a dolog tökéletes. Az a helyzet, hogy a biosz vizsga után ahelyett, hogy megundorodtam volna a biológiától, még inkább beleszerettem, emiatt pedig faltam Dollond professzor összes fejezetét, így az agykutatós részek nálam kivételesen rávertek a romantikára nem is akárhogyan! Amon higgadtsága, zsenialitása, tudásszomja, és azok a csodálatos szakkifejezések, amikkel hihetetlen módon még tudtam is mit kezdeni ("Vágják át a kérges testet" - Hogy mi, élet corpus callosum nélkül??) egyszerre lelkesítettek és elvarázsoltak! Lehet az én fejem is bogaras egy kicsit, vagy ki tudja lehet annyit öregedtem az elmúlt évhez képest, amikor még gyereknek tituláltam magam egy Calderonhoz viszonyítva, hogy inkább a "felnőtt" részek kötöttek le és akkor már kapásból folytathatom az olvasást egy Scarrel...de ha őszinte akarok lenni főképp magamhoz, akkor inkább a bogarasság, a tudásszomj, meg a bioszos érdeklődés alapozta meg a vonzalmamat Amon stílusa és okfejtései iránt. (Attól a Scar még jöhet!) Persze túl empatikus és jólelkű vagyok én ahhoz, hogy a tudomány miatt, mindent elnézzek a professzornak, de lássuk be nem lehet könnyű az élet, ha fogalmunk sincs arról, milyen dolog érezni. Amon éppen ezért kerül nehéz helyzetbe, amikor a lánya és a logika között kell választania, hiszen egészen más logika szerint, vagy helyesebb lenne úgy fogalmaznom csupán a logika szerint hozza meg a döntéseit, nem úgy mint ahogyan azt az egyszeri érzelem vezérelt ember teszi.
Most pedig jöjjön a lényeg, mert feltételezem valójában ez lenne a lényeg. Mia Anne és Kósza. Mia tizenhat éves és mint mondtam kamasz, én meg hát mégis öreg vagyok egy kamaszhoz képest (csak a lelkem gyerek) ezért az ő stílusa nagyon nem tetszett, Kószáé viszont annál inkább. Ez a fiú lett számomra a fantasy világ Mr Darcy-ja. Szókimondó, hősies, szemérmes és tisztelettudó...meg néha egy kicsit pimasz, de e nélkül nem is lenne Kósza. A lovagok világa majdnem annyira tetszett, mint az agykutatás. Egy igazi összetartó és nagyon szerethető társaság, akkor is ha, mint mindenütt, itt is akadnak kivételek. Bárcsak ott átélhettem volna velük azt a meleg és családias hangulatot, amit a szerző a lovagok együttléte során festett le. Persze, mint minden családban itt is akadtak testvéries civódások a tagok között, de nem hiszem, hogy lett volna olyan olvasó, aki ne élvezettel olvasta volna Kósza és hű barátja Táncos csatározásait.Összességében azt kell mondjam, ez valami fantasztikus könyv volt, minden újabb sorát szomjaztam és végre azt éreztem, hogy na ezt...hát ezt le sem tudom tenni. Nem vagyok ugyan egy On Sai veterán, de még így is éreztem a hamisíthatatlan On Sai stílust a sorok között, el is gondolkoztam párszor, hogy ha ez a visszafogott formája az írónőnek, akkor milyen az igazi, de ez csak egy költői kérdés, azért csak olvastam én a Calderont. Az egyetlen problémám a könyvvel a terjedelme volt, nekem egy kicsit gyors volt a lezárás, főleg az a bizonyos utolsó nagy csata. Elolvasgattam volna én ezt részletesebben is, de sebaj így is kaptam egy izgalmas, fordulatos fantasyregényt, tele varázslattal, érzelmekkel (néha még ott is, ahol nem is számítottam rá) és szerethető karakterekkel, de tényleg, még a morcos mágusok sem feltétlenül olyan morcosak, mint amennyire mutatják magukat. Ami pedig számomra a legszívmelengetőbb dolog volt az persze az, hogy egy olyan szubkultúrát épített bele a szerző a történetbe, aminek én is hajdanán sokkal aktívabb tagja voltam. Jó volt olvasni a megemlített animéket, a MondoCon pedig külön csemege volt a számomra. Őszintén szólva remélem, hogy a valóságban is ilyen hősies és persze őrült módon vennénk ki a részünket a világ megmentéséből.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése