Azt hiszem a sorozat rajongóinak nem újdonság, hogy nem is olyan régen megjelent a Harry Potter első kötetének illusztrált kiadása, melyet az igazán nagy rajongók hamarosan magyarul is a könyvespolcukra biggyeszthetnek. Már ha képesek lesznek feltenni arra a bizonyos polcra én ugyanis olyannyira beleszerettem, hogy legszívesebben aludni is magammal vinném. Ebből pedig már mindenki kitalálhatta, hogy én nem voltam olyan türelmes, hogy kivárjam a hazai megjelenést, amint tudtam (vagyis amint túljutottam súlyos döntésképtelenségemen) megrendeltem eredeti nyelven és nem is olyan rég a postaládában landolt - volna ha ezt mérete és súlya meg nem gátolja - ezzel igazán örömteli pillanatokat okozva nekem. A család csak egészen kicsit nézett elmeháborodottnak, mikor egy könyvet ölelgetve körbeugráltam a szobát boldogan visítozva.
Rólam tudni kell, hogy a gyermekirodalom és az illusztrációk iránti rajongásom együtt jár azzal, hogy nagyon kritikus is vagyok ezeket illetően, így a könyv lapozgatása során egyelőre félretettem az olyan szakmai ártalomból fakadó szempontokat, mint a szöveg-képviszony vagy hogy életkornak megfelelőek e képek és csak úgy egyszerűen rácsodálkoztam az egészre. Aztán persze olvasás közben/után úgyis ízekre szedem én ezt a könyvet a fentiek szerint (és bízom benne, hogy akkor sem fogok csalódni), de amíg csak ölelgetem, lapozgatom és nyál csorgatva bámulom az illusztrációkat, addig felesleges lenne elvenni az illusztrációk varázsát, holmi okoskodással, mert ez tényleg varázslatos!
És, hogy a szirupos ömlengés mellett azért valami konkrétumot is írjak: Az alkotók nem fukarkodtak az illusztrációkkal, nagyjából minden második oldalra jut egy csoda, amin legeltethetjük a szemünket, így meglehetősen kevés szereplő vagy esemény marad megjelenítés nélkül. Épp ezért lepett meg, hogy a pálcavásárlást - ami szerintem az egyik legjelentősebb momentum - nem ábrázolták. Pedig kíváncsi lettem volna Ollivander úr megjelenítésére. Maga a könyv szerencsére sok mindenben eltér a film képi világától. Végre egy kócos Hermione, egy langaléta Ron, egy zsíros hajú Piton és egy SZŐKE Dudley. A legjobb pedig az egészben, hogy az illusztrátornak sikerült megjelenítenie a történet mágikus hangulatát. Különösen a környezetet ábrázoló képek lettek megborzongatóan jók. Amit sajnálok, hogy a csodás védőborító alól csak egy "egyszerű" piros borító bukkan elő, ez azért szomorú, mert én általában galád módon elbánok a védőborítókkal, mivel az első dolgom, hogy lekapom a könyvről, aztán meg ki tudja hová hányom el őket. Hát erre most tényleg muszáj lesz vigyáznom! A könyv egyébként sem az a bedobom a táskámba és mindenhová hurcolom magammal kategóriás példány, mivel méretre kétszerese, súlyra pedig többszöröse illusztrálatlan testvérének.
De hosszas leírások helyett inkább azt javaslom, ha mást nem is, de egy kiadós megbámulást mindenki engedjen meg magának, amint csak teheti, mert megéri! Én addig is eldöntöm, hogyan cipelem magammal ezt a monstrumot a koliba...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése