Már nyáron felpiszkáltam a legjobb barátnőmet - aki egyébként klasszisokkal jobban rajzol nálam, hogy van ez az Inktober dolog. Semmi nagy cucc, csak mindennap rajzolni kell valamit. Mi az nekünk? Ráérünk. Végzősként úgyis dúskálok a szabadidőben, vagy nem?!
 |
| https://www.instagram.com/cinzisticus/ |
Az Inktobert Jake Parker amerikai illusztrátor keltette életre 2009-ben eredetileg azzal az egyszerű céllal, hogy saját magát fejlessze általa, csakhogy a kihívás egy szempillantás alatt nemzetközi szintű eseménnyé nőtte ki magát, amely amatőröket és profikat egyaránt megmozgat. A szabályok egyszerűek (és rugalmasak): 1. Készíts egy rajzot tintával. (Ez volt az, amit általában nem tartottam be. Copic? Grafit? Színes ceruza? Gimp? Jöhet!) 2. Posztold! 3. Használd az inktober és az inktober2017 hashtageket. 4. Ezt pedig ismételd meg október minden egyes napján. Pofon egyszerű! Mint kiderült a végzősök nem dúskálnak a szabadidőben, én meg aztán pláne nem (mintha ebben bármi meglepő is volna), ez azonban nem tántoríthatott el bennünket attól, hogy belevágjunk a kihívásba.
Ami engem illet én már tavaly is nagyon lelkes voltam. Ljubljanában kihasználtam az Erasmus ösztöndíj minden előnyét, értsd: akkoriban aztán tényleg el voltam látva szabadidővel, élveztem is hogy végre rajzolgatok, aztán egy idő után piszkálni kezdte az önérzetem, hogy nem igazán tetszenek azok a dolgok, amiket papírra vetek, no meg az ihletért is rendesen meg kellett dolgoznom (nem adják azt ingyen), úgyhogy szép lassan elment a kedvem az egésztől. Végül a tizedik nap után már ki sem nyitottam a füzetem. Részben emiatt, részben pedig a neurológia zh és a műhelymunkák rémisztő árnyéka miatt fogalmam sem volt, hogy idén meddig jutok, így azt hiszem végül én voltam a legjobban meglepve, amikor valamikor az éjszaka közepén (és nem hajnalban! juhúú!) elkészült a harmincegyedik rajz is. Igen, ez pontosan azt jelenti, amire gondolsz. Megcsináltam! Megcsináltuk. Ugyanis ha nem rángatom bele a dologba a legjobb barátnőmet akkor már a negyedik napon a sufniba vágtam volna a papírt, meg a ceruzát is.
A legklasszabb dolog az egészben egyébként az volt, hogy valójában szinte soha nem volt időm rajzolni, mégis mindennap összehoztam valamit. (Jó, két napot kihagytam, de darabra megvan a 31 rajz!) Egy ismerősöm hívta fel a figyelmem arra, hogy bármiről legyen is szó - könyvek, animék, rajzolás, szociális élet stb. - mindenre az a válaszom, hogy nincs nekem erre időm. Nos, úgy tűnik, ha akarom akkor mégis csak van. Még a neuro zh előtti éjszaka is. Arról nem is beszélve, hogy a rajzolás mellett bizony sorozatozni is lehet. Így rögtön két legyet ütöttem egy csapásra. Rajzoltam és animét is néztem. (Extra gyógyír a tanulásban megfáradt léleknek.) Ezért is van egyébként ennyi InuYasha/Yu Yu Hakusho/FMA/D. Gray-man/Ghost Hound fanart a firkálmányaim között. A leggazdagabb ihlet forrásnak viszont a Neurológia miatti nyomás bizonyult. A zh után kissé el is bizonytalanodtam: Jó, jó, de mégis mit fogok ezután rajzolni? Szerencsére a mindennapok és az egyetemi élet kimeríthetetlen táptalajnak bizonyultak. Amilyen nehezen jöttek az ötletek az első héten, olyan tömegével törtek rám a kihívás későbbi szakaszában. Úgy tűnik az ember idővel megtanulja, hogyan merítkezzen a mindennapok élményeiből, még akkor is, ha ezek a mindennapok esetenként igen szürkének és monotonnak bizonyulnak.
Mindemellett pedig megtanultam értékelni, amit csinálok. Sosem rajzoltam különösebben jól, de szerettem csinálni, a középiskola óta viszont nincs időm aktívan foglalkozni ezzel a hobbimmal (valójában ez az állítás kiterjed az összes hobbimra) - és látjátok, már megint jövök ezzel a vacak dumával, pedig a fenti bekezdésben már kiderült, hogy ez csak valami tévképzet, kifogás - emiatt viszont komolyan visszaestem, ez pedig extra motiválatlanná tett, mivel nem kimondottan értékeltem, hogy a rajzaim szembesítenek azzal, hogy mennyivel rosszabbul rajzolok mostanában. Persze mint kiderült azért ez sem egészen igaz. Itt pusztán változásról van szó. Változott a stílusom, és változott az, hogy hová teszem azt a bizonyos lécet, amikor a saját munkámat kell megítélnem. Azt hiszem az Inktober alatt megtanultam értékelni azt, ahol most vagyok. A tudat pedig, hogy ez csupán egy átmeneti állapot motivál arra, hogy gyakoroljak - abban a szabadidőmben, amiről eddig azt sem tudtam, hogy létezik - hisz csak rajtam áll, hogy hová jutok.
Mindent összevetve ez egy igen szórakoztató és hasznos élmény volt. Akkor is, ha jelentős mértékkel csökkentette az alvással töltött óráimat. A rajzolás ismét a mindennapjaim részévé vált, persze a valódi kihívás az lesz, hogy ez a továbbiakban is így maradjon.
Szurkoljatok, hogy ezentúl ne csak októberben rajzoljak sokat!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése